NÉPSZABADSÁG
2010. március - Fáy Mikós
Azzal kezdik az ünneplést, hogy „Csak azt mondd meg, rózsám", sőt ezzel is folytatják, a hét gyermekkar elhangzik eredeti változatában, és szünet után a Bartók által megírt, zenekar-kíséretes formában is. Gyönyörű gondolat és még gyönyörűbb a megvalósítás. Az ismétlésnek köszönhetőn kétszer is megfigyelhettem, de nem jöttem rá, mikor vesznek levegőt a gyerekek. Egyszerűen csak állnak, és kihajol ajkukon az ének, egymás után, szinte közönyösen jönnek a hangok, ahogy egy másik tavasszal Botticelli képén a levelek és virágok a Zefir ajkán. A második részben ugyanezt énekli a kórus, de alatta a zenekar szól. Látszólag semmi különös, nagyon logikusnak látszanak Bartók hangszerelési színei, de tökéletesen megváltozik ettől minden. Mintha Bartók kommentálná saját művét, mintha a zenekar lenne a hallgató, az első és legaktívabb hallgatója a kórusoknak.
momus.hu
2009. március - Johanna
Feltétlenül említést érdemel a két gyermekszólista, Trefán Szonja és Szilveszter Klára. Mindkét kislány kristálytiszta, gyönyörű hangon, muzikálisan, tökéletes szövegmondással, pontos intonációval énekelt.
(Webber: Requiem)
revizoronline.hu
2009. január - Csont András
A Magyar Rádió Gyermekkórusa frissen, üdén, ragyogóan, olykor – különösen a Lengyel László felelgetős játékában – erős drámai érzékkel, zenei értelemben anyanyelvi egyértelműséggel énekel.
(Kodály CD)
kecskenet.hu
2008. november - Komlós József
Mindkét kórussal – így a gyermekekkel is - páratlan drámaiságot produkál, az énekkarokat mintegy igazi nagyzenekarként kezelve tonalizál, ritmizál, fest le színeket és hangulatokat. A karmesteri szándék megvalósításához persze két ilyen felkészült társaság is szükségeltetik, mint a Magyar Rádió Gyermekkara és Kórusa, kiknek tolmácsolásában a Gergelyjárás, a Lengyel László, a Pünkösdölő – illetve az Óda Liszt Ferenchez, Sík Sándor Te Deuma, a Jézus és a kufárok, Az öregek, az Erdélyi keserves valamint a Mátrai képek maradandó élményt jelentenek.”
(Kodály CD)
MAGYAR NEMZET
2008. október - Kiss Eszter Veronika
Az Október végi tiszta lángok nem könnyű darab, ezért valószínűleg Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok Bartók-, illetve Kodály-ismerete nélkül nem is lehetett volna ilyen nagy hatású a bemutató. Ugyanez vonatkozik a két kórusra, a Nemzeti Énekkarra és a Magyar Rádió Gyermekkórusára, melyeknél ez a hatás még a hangképzésben is tetten érhető volt.
(Szokolay: Október végi tiszta lángok)
momus.hu
2008. szeptember
Szép volt a női kar és a gyerekkórus az ötödik tételben, s az utolsó ütemekben – a pontosság mellett – azt az önfeledt örömet is érezni lehetett a gyermekek hangjában, hogy ők most a zeneirodalom egyik legnagyobb alkotásában bimbamozhatnak.
(Mahler: 3. szimfónia)
momus.hu
2008. március
Az előadás egyik revelációja a Magyar Rádió Gyermekkara volt (karigazgató: Thész Gabriella), a maga ihletett, zeneileg igényes és magasrendű produkciójával.
(Pfitzner: Palestrina)
MUZSIKA
2008. február - Molnár Szabolcs
A közreműködő együttesek (Nemzeti Filharmonikus Zenekar, NEMZETI ÉNEKKAR, MAGYAR RÁDIÓ ÉNEKKARA, MAGYAR RÁDIÓ GYERMEKKÓRUSA, BUDAPESTI KÓRUS) nagyszerű teljesítményt nyújtottak, jó volt hallani, hogy megingások nélkül, töretlen folyamatossággal járták végig a negyed (Veni, creator spiritus), majd a háromnegyed kört (a Faust második részének zárójelenete).
(Mahler 8. szimfónia)
ÚJ ZENEI ÚJSÁG
2007. szeptember - Csengery Kristóf
A Magyar Rádió Gyermekkórusa augusztusban két önálló hangversenyt adott a Schleswig-Holstein fesztiválon, amelynek idén Magyarország volt a díszvendége, s amely Hörbar Ungarn- hallható Magyarország – jelszóval számos szólistát és együttest látott vendégül. Karnagyai, Thész Gabriella és Nemes László Norbert vezényletével a Gyermekkórus két templomi koncerten lépett fel, melyeknek műsorán fontos szerepet játszott a hazai repertoár. Ezekből a műsorokból kínált ízelítőt a kórus szeptember 14-én, pénteken délben a 22-es stúdióban. A koncert programján három magyar szerző, Ligeti, Kodály és Bartók, művei szerepeltek. Ligeti György „Négy lakodalmi tánc”-a korai mű. A komponista még 1956-os emigrációja előtt írta, Lajtha László gyűjtéséből származó népdalokat használva fel, a feldolgozásmódban a kodályi hagyományt folytatva. Thész Gabriella vezényletével a Gyermekkórus remekül adta elő a tömörségében is vonzó, 4 tételes népdalszvitet. Tisztán, lágyan, plasztikusan szólalt meg az „A menyasszony szép virág”, friss ritmussal és energikusan az „A kapuban a szekér”, lágy, pasztelles színeket hozott a „Hopp ide, tisztán”, a ciklust záró „Mikor kedves Laci bátyám” kezdetű dal pedig a pezsgő, egészséges hangzású finálé szerepét töltötte be. Bartók egynemű karaimból és Kodály gyermekkaraiból mindkét karnagy vezényelt néhányat. Nemes László Norbert irányításával harmóniaérzékenyen hangzott fel a „Keserves”, megjelenítő erővel a „Madárdal” és energikusan a „Csujogató” . Thész Gabriella keze alatt pedig játékos „Jószágigéző”-t, miniatűr drámának is beillő „Bolyongás”-t és szellemes „Leánykérő”-t formáltak meg a fiatal énekesek. Kodály ez alkalommal megszólalt „Gyermekkarai” közül emlékezetes volt a „Hajnövesztő” árnyalt dinamikai kidolgozása és a „Táncnóta” ritmikai feszessége. Hangzó példánk Ligeti György korai népdalszvitjéből, a „Négy lakodalmi tánc”-ból idéz. Ligeti imént felhangzott „Négy lakodalmi tánc”-ában Novák Anikó zongorázott. A műsor vokális törzsét meg-megszakító hangszeres pihenőszámokban is az ő muzsikálását hallhatta a közönség. Bartók „15 magyar parasztdal”-ának részletei erőteljes hangzással és markáns hangsúlyokkal hangzottak fel. A tolmácsolásból nem hiányzott a tartás, a dallamokat a zongorista plasztikus billentéssel játszotta. Kodály „7 zongoradarab”-jának 3 részletében is sikerült sokszínű előadói palettát felmutatnia a „Székelynóta” széles gesztusaitól és szimfonizmusától az „Esik a városban” impresszionista eszközein át a „Székely keserves” parlandós dallamformálásáig.
MUZSIKA
2007. április - Csengery Kristóf
A Magyar Rádió Gyermekkórusa (karigazgató: Thész Gabriella) mint mindig, most is tehetség és intelligencia élénk színfoltját adta az összképhez.
(Kodály: Háry János)
momus.hu
2007. március - Balázs Miklós
...a gyermekkarok produkcióiban...az est legszebben csillogó momentumaira bukkantam: az Öt tantum ergót először hallottam ilyen magas színvonalon, kiváló szólamvezetéssel, jó dinamikával, okosan tagolva énekelni, hasonlóan a briliánsan előadott Pünkösdölőhöz, mely olyan magától értetődően gyönyörűen és választékosan szólt, hogy legőszintébb lelkesedésemet ébresztette fel a Magyar Rádió Gyermekkara iránt. Ezért a világos mozdulatokkal, átélten vezénylő karvezetőket, Thész Gabriellát és Nemes László Norbertet is megilleti a dicséret.
(Kodály hangverseny)
MUZSIKA
2007. február - Péteri Lóránt
A Magyar Rádió THÉSZ GABRIELLA által felkészített Gyermekkórusa pontosan, tisztán, artikuláltan, szép és egységes hangon énekelt.
(Mahler 8. szimfónia)
MUZSIKA
2006. június - Csengery Kristóf
A zenekar és a két felnőtt énekkar kitűnő teljesítményéről már szóltam: az övékhez hasonló színvonalon szerepelt a MAGYAR RÁDIÓ GYERMEKKÓRUSA (karigazgató THÉSZ GABRIELLA).
(Wagner: Parsifal)
MUZSIKA
2006. április - Csengery Kristóf
THÉSZ GABRIELLA betanításában, mint mindig, ezúttal is fegyelmezetten, tisztán és lelkesen énekelt A MAGYAR RÁDIÓ GYERMEKKÓRUSA.
(Bernstein: Kaddish szimfónia)
ORIGO
2004. december -Szuromi Fruzsina
A délután fénypontja kétségtelenül a szünet utáni betlehemes volt, amelyet Barabás Edina tanított be a legkisebbeknek. A Máriát játszó kislány kissé fátyolos hangja jól illett az elfogódott Istenanyához, a mesélő pedig csengő, magas hangszínével mintegy hirdette az Igét. Bájosak voltak az angyalok, és szeretnivalóan szemtelenek a pásztorok. Amikor az ,,öreg” megkérdezte, ki hagyta nyitva az akolajtót, pásztortársa a hallgatóság egy hatvanéves tagja felé bökött. Még alaposan le is teremtette! Nem lehetett megállni nevetés nélkül. Az egészben az volt a legszebb, hogy a gyerekek tiszta szívből játszottak, semmi kényszerűség vagy görcs nem volt bennük. Pedig biztosan alapos munka húzódott a produkció mögött! De jó is nekik, hogy nem izgulnak, nem rettegnek a színpadon, és nem akarják megmutatni, hogy ők mekkora nagy művészek. Vajon hogyan lehetne ezt megőrizni, átmenteni a későbbi évekre?
STUTTGARTER NACHRICHTEN
2004. május
A Haydn-művek sorozatos előadása igazi szórakoztatást jelentett. Ez a szórakozás most átváltozott Bartók kompozícióinak élvezetévé, amit egy fiatal gyermekekből álló, friss hangzású kórusnak köszönhetünk. A Magyar Rádió Gyermekkórusa remekül helyt állt Dennis Russel Davies vezényletével.
LA REPUBLICA FIRENZE
2004. április
Zsúfolásig megtelt a Teatro Verdi Berio mesterművének az Ofaním-nak előadásán. Frédéric Chaslin karmester, az Toscanai Rádiózenekar, a Tempo reale és a Magyar Rádió Gyermekkórusa hihetetlen feszültséget teremtettek. Az est kiegészítő programjaként Thész Gabriella irányításával a gyermekkórus kristálytiszta hangon szólaltatta meg Bartók a cappella kórusműveit.
LA NAZIONE
2004. április
Erők egyesítése tette lehetővé, hogy Berio utolsó művének, az Ofaním-nak újabb komplex előadására kerülhetett sor. Az előadást Frédéric Chaslin vezényelte, amelyben az Toscanai Rádiózenekar eredeti hangszerei, valamint a Magyar Rádió Gyermekkórusa működött közre a Teatro Verdi zsúfolásig megtelt nézőterét ragadva magával a partitúra örvénylő mélységeibe. A program kiegészítésére a klasszikus zene és a folklór kapcsolatát a koncert első felében volt módunk méltányolni. A Bartók-műveket Thész Gabriella kiváló vezénylésével szólaltatták meg a magyar gyerekek nagyszerű előadással.
IL GIORNALE
2004. április
A 2000-ben komponált Berio-mű mostani előadása tökéletesen megformált koncerten csendült fel, Frédéric Chaslin pálcája mindig megtalálta a helyes egyensúlyt a Magyar Rádió Gyermekkórusának hibátlan intonációja és az Orchesta Radio Toscana együttes fegyelmezett hangzása között. Az est főszereplője kétséget kizáróan a Magyar Rádió Gyermekkórusának kiváló tagjai voltak, Thész Gabriella érzékeny dirigálásával, a Fartelli d’Italia meglepetésszerűen friss és muzikális előadásával, és Bartók a cappella kórusműveiből énekelt válogatással, őszinte, tiszta, világos élőadásával szereztek élményt.
ZENE-SZÓ
2001. február -Márkusné, Natter-Nád Klára
A Nemzetközi Kodály Társaság fennállásának 25. évfordulója alkalmából jubileumi hangversenyt rendeztek december 2-án a budavári Mátyás-templomban.
Közreműködött a Magyar Rádió Gyermekkórusa Thész Gabriella és Nemes László Norbert vezényletével. A felhangzó Kodály-művek szépséges, szívből jövő előadása a templomot zsúfolásig megtöltő közönségnek olyan élményt adott, mintha a Mester is jelen lenne szerzői estjén, hiszen azoknak a régi, legendás, forró hangulatú hangversenyeknek atmoszféráját idézte fel ez a koncert.
ÚJ ZENEI ÚJSÁG
2000. február - Mácsai János
Tipikusan forró hangulatú, felemelő este volt. „És akinek ennyi jó kevés” egy előadásról, annak a cukor a végére maradt: ha ezt a gyerekkórust hallják annak idején a Szűz sorsáról rendelkező égiek, talán másképp döntenek.
(Honegger: Jeanne d’Arc a máglyán)
MAGYAR NEMZET
2000. január-Devich Márton
Szokolay Sándor oratórikus művében különösen lenyűgöző a kórusok szólama. A gyerekkórus a reményt, a hitet sugárzó lírai csúcspontokon szólalt meg. Dicséret illeti a betanító Thész Gabriellát.
NAPI MAGYARORSZÁG
2000. január - Kerényi Mária
Vásáry karizmatikus lénye izzott és sistergett, ám az egész produkció legfelemelőbb pillanatait a gyermekkar
megszólalásainak köszönhetjük. Mennyei tisztaságot sugárzó énekük – Szokolay szándéka szerint – havasok illatát és csillagok ragyogását varázsolta a patinás falak közé, hol egy ősi csángó népdal, hol egy 17. századi dallamtöredék felidézésével, hogy el ne feledjük, kik vagyunk, honnan jöttünk és hova tartunk.
(Szokolay Sándor: Symphonia Ungarorum - ősbemutató)
VENEZIA
1999. október – Paolo Petazzi
A Velencei Biennálén csodálatos gyermekkórus működött közre. A Magyar Rádió Gyermekkórusa minden várakozást felülmúlt! Hihetetlen természetességgel és intonációs tisztasággal és biztonsággal adta elő a nyolc, helyenként tizenkét-szólamú Donatoni- és Castiglioni-műveket.
ÚJ ZENEI ÚJSÁG
1994. április - Kroó György
Nem csak a barokk oratórium és passió előadások közreműködőjeként, hanem a középkori és reneszánsz hagyaték, valamint a Bartók és Kodály kezdemények lényegét vállaló és folytatni tudó új magyar a capella-irodalom tolmácsolójaként is azt éreztette a gyerekkórus, hogy mindenütt a nagy zenéhez való utat keresi. Ezek a gyerekek németül, és olaszul énekelnek 19991-es zenét, a hazai hagyományok ápolását új, költői és zenei idiómák, stílusok, kifejezési elképzelések megismerésével és megismertetésével egészítik ki. Tisztán és pontosan szólalnak meg a partitúrák, a hangszeres és a vokális színvonal, tehát a Genfi Ütőegyüttes és a Magyar Rádió Gyermekkórusának színvonala teljesen kiegyenlített, a gyerekek szólói bámulatosan értettek, az előirányzott hangszerű énekes kifejezés mentes az előkészítő stúdiumok minden nyomától a sztereofonikus építkezés hatni tud. Talán a vezetőknek és a gyerekeknek is mindenképpen olyan volt ez a munka, mint ugrás az ismeretlenbe. Íme, biztosan értek földet, bámulatra késztetve a Magyar Tudományos Akadémia Kongresszusi termének hallgatóságát és nem kevésbé a közreműködő felnőtteket.
A legszebb az egészben mégis, és ez egyúttal a leghitelesebb visszajelzés zenepedagógiának is, hogy a gyerekek szívesen csinálták ezt a koncertet, hallatlanul élvezték a munkát.
NARAI HíRLAP
1979. szeptember
Japánban gyakran mondják a gyerekhangokat angyalhangnak, de ez a kórus nem az angyalok hangján, hanem saját lelkéből énekelt s ez bűvölte el a hallgatóságot .Olyan hangulatot teremtettek mintha odakint a hegyekben és a virágos réteken járnának. Ezek a gyerekek bármilyen dalt magukba szívnak, ki tudják fejezni vele érzéseiket. Merik élvezni az éneklést.
CORRIERE DELLA SERA
1974. április
Magyarország fiúcskái és leánykái igen jól intonálva énekelnek, kellemes hangúak és zeneileg nagyon felkészültek, egyáltalán nem komolykodóak, sőt, ellenkezőleg: élénk tolmácsolók - Orlando di Lassótól Verdiig, Palestrinától Bartókig, a nemzeti hagyománytól az olasz vagy angolszász népdalokig csodálatraméltó lelkesedéssel és derűvel énekelnek. A milánói közönség, amely a legjobb zenéhez szokott, nagyra értékelte és megtapsolta őket.
THE NEW YORK TIMES
1965. október - Theodore Strongin
A budapesti Gyermekkórus tegnap este olyan hangversenyt adott a Carnegie Hallban, amelynek hallatára jó néhány felnőtt együttes elzöldülhet az irigységtől. A 30 kislány és az 5 kisfiú katonai pontossággal, de szabadon szárnyaló szellemben énekelt, s előadásukban minden tökéletesen a helyén volt, ami a karéneklés szépségét illeti. A kórus maga volt a szakszerűség és a muzsika.
New York
1965. október - Szigeti József hegedűművész beharangozója
Boldog vagyok, hogy Amerikának is része lesz nemsokára abban az élményben, hogy üdvözölheti a budapesti Gyermekkórust. Soha életemben nem hallottam ehhez hasonlót! Mennyi merészség, lendület és intúició van ezekben az imádnivaló rövidnadrágos, matrózblúzos kisgyerekekben. Bizonyos vagyok abban, hogy a Magyar Rádió Gyermekkórusa elragadtatást nyújt majd szemnek és fülnek egyaránt!
Budapesti Őszi Zenei Hetek
1963 - Mauricio Eisenberg, Pablo Casals tanítványa és barátja
Nagyon meg voltam hatva, mikor hallottam a fiatalok előadásának szépségét, mélységét, szívét, hiszen gyermekekről volt itt szó, akik úgy énekeltek kórusban, olyan szellemmel, olyan szeretettel, ami a legmélyeben meghatott, és higgyék el, nagyon nehéz ezt szavakkal kifejezni.
ESTI BUDAPEST
1955. március - Péterffy István
A rádión keresztül húsz percig napsugaras tavaszi hangulatot varázsoltak a tisztán csilingelő gyermekhangok. A kitűnően összehangolt szólamok, helyes ritmusok a betanítók és a karmesterek szakavatott munkáját dícsérik. Elmondhatjuk, hogy művészi hatású munkáját is, mert művészi élvezetet tudott nyújtani ez a zene, s természetes, közvetlen előadása.