BALASSA SÁNDOR:
Az örökifjú Magyar Rádió Gyermekkara mint egy nemes almafa, évről évre kivirágzik és elénk rakja gyümölcseit. Mi – kik emlékszünk zsenge korára, óvtuk és ápoltuk – mára már öreg kertészek csak nézzük e csodát, s hálásan köszönjük az értékes termést: az ifjúi hangot, a szívből jövő éneket. Köszöntöm a kórust és messzis jövőbe ívelő pályafutást kívánok szeretettel.
CSEMICZKY MIKLÓS:
Mit tesz a zeneszerző, mikor művét az előadóra bízza? Kiszolgáltatja magát a legteljesebb mértékben. Lehet-e egy gyerekelőadó társa a felnőtt szerzőnek ebben a közös sorsban? Képes-e elbírni az ezzel járó – sokszor a felnőttnek is sok – terhet? Bízvást állíthatjuk: igen, ha olyan előadókról van szó, mint a Magyar Rádió Gyermekkórusának tagjai. Őket hallgatva – mint ahogy mi, szerzők sokszor megtapasztalhattuk – múlik a kiszolgáltatottság rémes érzése, s tudhatjuk, amit általuk hallunk, azok valóban a mi zenei gondolataink, nem egyszer kissé „javított kiadásban”, mert Ők úgy énekelnek, ahogy énekelni kell, és érdemes: pontosan, szépen, odaadóan, kedvesen, játékosan, szeretettel.
DECSÉNYI JÁNOS:
Majd fél évszázaddal ezelőtt (1958-ban) találkoztam először – zeneszerzőként – a Magyar Rádió Gyermekkórusával. Kapcsolatunk azóta sem szűnt meg és számos esetben volt alkalmam gyönyörködni a lelkes odaadással éneklő fiatalokban, akiket nem csupán a zene szeretete fűt, hanem a kitűnő szakmai felkészültség büszke öntudata is.
Vitték és mindmáig viszik a magyar zenei nevelés hírét szerte a világba. Nemigen akad a zene történetének olyan korszaka, melynek kórusművei ne szerepeltek volna repertoárjukban. Akik elkezdték közülük ma már jobbára nagymamák, nagypapák. Az én szemem előtt számos generáció fiataljai vonultak el. D ez a kórus, még mindig az a kórus: a Magyar Rádió Gyermekkórusa. Abban a reményben szeretnék elbúcsúzni, hogy az is marad!
EÖTVÖS PÉTER:
Az egyik legszebb dolog a világon, amikor gyermekek énekelnek. Ahogy Bartók mondaná: „tiszta forrásból” tör elő hangjuk. Bár sosem voltam tagja a Magyar Rádió Gyermekkórusának, mégis kollégának éreztem magam, sokat hallgattam őket, nevük fogalom volt számomra. Végre a 80-as években sikerült együtt dolgoznunk a Milánói Scalában és a Kölni Filharmóniában. Felhívtam Stockhausen figyelmét a Rádió Gyermekkórusára, ő pedig egyik operájának „főszerepét” bízta a gyerekekre, akik nem csak énekeltek, de nagyszerűen játszottak is a hatalmas színpadon. Nagyon szeretek éneklő gyerekeket vezényelni. Egyedülálló, érzékeny kapcsolat alakul ki köztünk. Több kompozíciót írtam gyerekhangra: az Atlantisz fiúszoprán szólamát a Rádió Gyermekkórusának kis szólistáival gyakran előadtuk, legutóbb pedig azt a kórusművemet énekelték amelyet 12 éves koromban komponáltam.
55 éves a Magyar Rádió Gyermekkórusa! Milyen szerencse, hogy a Kórus már 55 éves, az énekesei pedig mindig kamaszok maradnak. Gratulálok!
FISCHER ÁDÁM:
Azt, hogy a Rádió Gyermekkórusa mennyire fontos a magyar koncertélet számára, döntsék el a kritikusok, de azt, hogy a Gyermekkórus az éneklő gyerekek számára mit jelent, azt csak mi tudjuk. Ezt a hasznot pénzben nem lehet kifejezni. Kívánok a Rádió Gyermekkórusának még sok születésnapot, és kívánom annak a száz meg száz gyereknek, akik a kórusban énekelnek és énekelni fognak hogy a zene szeretete nekik is boldogabbá tegye az életüket.
KOCSÁR MIKLÓS:
1958. május 13-án, mint főiskolai hallgató büszkén feszítettem a második emeleti erkélyen, mert az az örömteli megtiszteltetés ért, hogy a nagyhírű gyermekkar műsorára tűzte egyik kórusművemet. Ez volt az első találkozásom az együttessel, s egyben a „nagyérdemű közönséggel” is. Az elsőt azután követte a többi bemutató is. A Csanády Imre verseire készült Gyermekkarok 3 füzete, a Karácsonyi pásztorjárás, a Téli alkony, a Tavaszvárás című kórusművek, hogy csak gyermekkar számára írt műveket említsem és most is készül egy újabb mű, ami a Tavaszi Fesztivál keretében rendeződő jubileumi koncerten fog először elhangzani. A kórus mindenkori munkáját a pontosság, fegyelmezettség, az igényesség éppúgy jellemzi, mint a fiatalokhoz illő szép, tisztán csengő énekhang , a pontos és jól érthető szövegmondás, a művekkel való azonosulás igénye. A zene által olyan érzelmi gondossággal, a jó iránti igényességgel telítődnek ezek a fiatalok, ami egész életükben végigkíséri őket. Köszönhetik ezt mindenkori karnagyaiknak, akiknek a vezetésével olyan művészi magaslatokba jutottak el, ami csak a legjobbaknak sikerülhet.
Öven éves a Magyar Rádió Gyermekkórusa, tagjai mégsem öregszenek, ők mindig fiatalok maradnak. Legfeljebb mi öregszünk (egy kicsit).
LIGETI ANDRÁS:
Kedves Ijfú Kollégák!
Arról szólnék hogy én mit tanulhattam Tőletek! Soha nem felejtem el azokat a próbákat, ahol eleinte kissé megszeppenve, majd a zene gyönyörűségétől átszellemülve ragyogó tekintettel egymásra találtunk. Mindig tökéletesen felkészülten, fegyelmezetten érkeztetek (ezer hála csodálatos tanáraitoknak) és mosolyogva, igazi felszabadult „srácokként” távoztatok. Hányszor láttam felnőtt muzsikusok arcán őszinte irigységet, hiszen Ti tökéletesen mentesek voltatok, vagytok a „profizmus” néha elkerülhetetlen fásultságától. Tudnotok kell, hogy ez a kórus, ez a felnőttekhez méltó, sokszor nem kevés áldozatot követelő kemény munka életre szólóan más emberekké varázsol Benneteket. Nem azért, mert mindenkiből zenész lesz, hanem mert a zene örökre belétek költözött. Ezekkel a gondolatokkal köszönök mindent azoknak, akikkel együtt dolgozhattam és előre üdvözlöm azokat akikkel együtt a jövő számtalan élménye vár még ránk.
SZOKOLAY SÁNDOR:
A Magyar Rádió Gyermekkórusához születése első pillanatától megszakítás nélkül baráti kapcsolat fűz, ami napjainkban már isteni adománynak nevezhető! Pályakezdő koromban az úgynevezett „ötvenévesek” üde szigetének tűnt a gyermekvilághoz „felemelkedni”. Egyik zeneszerzői diplomamunkám a Weöres Sándor versre írt Vízi mesék gyermekkantáta volt, a felejthetetlen Török Erzsébet szól énekével, Csányi László vezényletével. Azóta Reményi Jánostól Thész Gabrielláig (aki a Zeneakadémián kedves növendékem volt) mindig örömteli volt zenei kapcsolatunk, s még mindig új terveket szövünk! Isten éltesse az ünneplő kórust!
SZŐNYI ERZSÉBET:
Ötven év - nem kevés idő -, fél évszázad! S aki már olyan idős, mint e sorok írója, az végigkísérhette a Magyar Rádió Gyermekkórusának mind az öt évtizedét, alakulásától kibontakozásáig. Csányi László, Botka Valéria inspirátora és bemutatója volt A makrancos királylány és Az aranyszárnyú méhecske című gyerekoperáimnak. Reményi János, Thész Gabriella, Igó Lenke számos kórusművem előadójaként szerepelt a rádió hullámhosszán és a hangversenyteremben. Mindig, mindenkor, mindenütt a legmagasabb szinten szólaltak meg a művek, örömet szerezve az előadónak, hallgatónak, közönségnek és szerzőnek. Köszönet érte. Azt reméljük, hogy a következő ötven év is ilyen sikeres, eredményes, örömteli lesz mint az előző. Viva, crescat, floreat! (Éljen, növekedjék, virágozzék!)
VÁSÁRY TAMÁS:
Aki ötven év alatt nem öregszik, legfeljebb szépül: ember nem lehet, csak angyal.
A Magyar Rádió Gyermekkórusa ilyen angyali együttes. Hangjuk szárnyán átlebbenünk abba a szférába, ahová visszavágyik bennünk az örök és megronthatatlan tisztaság. Valahányszor együtt zenéltem velük, vagy hallottam őket Thész Gabriella mesteri és igazi művészi vezényletével, mindig ezt éreztem, de csak most öntöttem szavakba. Most megtoldom azzal a kívánsággal, hogy a következő ötven években is ilyen magasságokba emeljék halandó hallgatóikat a halhatatlanság felé.