Biza Klára
táj- és kertépítész szakos kertészmérnök
Mi valamennyien egy életen át tartó fegyelmet, következetességet tanultunk. A zenei élményekről nem is szólva! Részt vettem Benjamin Britten Háborús requiemjének magyarországi két előadásában. Iszonyú nehéz mű volt és mi kotta nélkül énekeltünk! Máig sem felejtem Ferencsik János dícséretét, amit Laci bácsi mosolya kísért és tett életre emlékezetessé. Ez a nálunk szinte alig ismert mű nekem kedves lett, ha hallgatom, ma is együtt dúdolom az angyalok kórusának szólamát.
Részt vehettem az Amerikába induló koncertsorozaton. Hazaérve egyszer tanulás közben az Amerikában vásárolt Beethoven-lemezt hallgattam. A IV. szimfónia egyik tételének hallatán keservesen sírni kezdtem a zenei élmény szépségétől. Azóta sokszor éreztem már hasonlót komolyzene hallatán. Nagy válságokban gyógyír, a konyhában szórakoztató kikapcsolódás, a koncertteremben lelkierőt adó töltekezés, útközben az autóban megnyugtató háttér. Meggyőződésem, hogy ezt is a gyerekkórusban eltöltött boldog évek alatt kaptam.
Kincses Veronika
Kossuth-díjas, érdemes művész
Alig voltam tízéves, amikor szüleim egy újsághirdetést olvasva úgy döntöttek, hogy elvisznek a rádióba a meghallgatásra. Azonnal fölvettek. Bár már akkor tanultam zongorázni, szerettem is a zenét, de az éneklés igazi örömét a kórus adta meg nekem. Öt évig voltam tagja az együttesnek, ott tanultam meg a pályámhoz szükséges alapokat, a fegyelmet, az állóképességet. Minden ekkor, ezekben az években dőlt el, hiszen itt játszottam először főszerepet Ránki György A győztes ismeretlen című gyermekoperájában, és akkor döntöttem el, hogy operaénekes leszek. A gyermekkórusnál töltött öt esztendő a magvetés időszaka volt, és végül is ez határozta meg későbbi pályámat.
Dr. Lamp Gabriella
gyermekgyógyász, anaszteziológus
A gyermekkórusbeli tagság életem egyik meghatározó élménye. A zene szeretete az énekhang szépségében való gyönyörködés, annak nyugtató, feltöltő hatása orvosi pályám kísérője is. Nagy öröm volt számomra, hogy kezdő gyermekgyógyászként Laci bácsi és Vali néni felkérésére részt vehettem orvos-kísérőként egyik az együttes felejthetetlen szicíliai turnéján.
Később gyermek anaszteziológusként számomra természetesen adódott, hogy a zene megnyugtató hatását a beteg gyerekek elaltatásakor is kipróbáljam. Örömmel tapasztaltam, hogy a műtő kissé rideg, idegen világában a kis gyerekeknél különösen hatásos a kórusban is énekelt altatódalok néhány részlete. Az elaltatás előtti percekben a nagyobbacskák közül néhányan szívesen velem énekelték kedvenc gyermekdalukat. A kórusban való együtténeklés megtanított a rendszeres, összeszedett munkára, az alkalmazkodásra, az érzelmi érzékenységre, alázatra a munka és a társaim iránt. Így fonódik össze orvosi pályám hitvallása néhány felejthetetlen év élményével. Boldog vagyok, hogy tagja lehettem ennek a csodálatos együttesnek.
Molnár András
Kossuth-díjas, kiváló művész
Először is boldog születésnapot kívánok az 55 éves gyermekkórusnak. Remélem, hogy ugyanolyan szeretettel fognak majd emlékezni az itt töltött évekre, mint mi, az egykor volt tagok. Ha belegondolok, bizony igen régen volt mikor még én is ott énekeltem, de mint a pályám bizonyítja, nem múltak el azok az évek nyomtalanul. Jó volt a közös éneklés, az együtttanulás, aminek a gyümölcse a koncerteken aratott tapsvihar lett. Akkor még nem gondoltam arra hogy valamikor opera énekes lehetek, másképp indult a felnőtt életem de amikor utam visszavitt a magyar zenéhez és az Operaházban megkaptam az első szerepet,bizony rájöttem mennyit segített a gyermekkórusban megtanult sok-sok minden.
Köszönet érte.
Oláh Lajos
Kézműves, kiállítás építész
A Magyar Rádió Gyermekkórusa 1959-ben is felvételt hirdetett. Előbb a bátyámat, egy évre rá engem, újabb négy év elteltével pedig az öcsémet is felvette a ma már legendának számító Botka-Csányi házaspár. Szüleink döntéséért nem lehetünk elég hálásak, hiszen nekik, s természetesen a kórusvezetőknek is köszönhetjük, hogy mindannyiunk életébe meghatározóvá vált a komolyzene s az éneklés szeretete. Szerencsés generáció tagjának mondhatom magam, hiszen még találkozhattam Kodály Zoltánnal, s kezet is foghattam vele. 1965-ben bekerülhettem abba az utazó csoportba, amely az első Európai gyermekkarként óriási sikert aratott egy két és fél hónapig tartó Japán hangversenyturnén. Ennek során 55 ezer kilométert utaztunk, 35 nagyvárosban adtunk csaknem 40 koncertet. Fel sem fogtuk, hogy a kórus sikere meghaladta egy akkoriban világhírűvé vált előttünk japánban turnézó bizonyos könnyűzenei együttest, akiket Beatles-eknek hívtak! Sok Japán fiatal 200-300 kilométert utazott utánunk hogy, még egyszer hallhasson bennünket. Autogrammok tízezreit adtuk, és személyesen gratulált az akkori trónörökös és felesége, japán mai császára és neje, akik egyénenként meg is ajándékoztak bennünket. Testvéreimmel ellentétben soha nem akartam a zenével hivatásszerűen foglalkozni, kézművesként az üveggel való bánást választottam, de egy életre elkötelezett zenerajongóvá váltam. Szintén éneklő feleségemmel szerencsére gyerekeinket is be tudtuk oltani. Ők sem választották a zenei pályát, de megtanultak szelektálni, és a könnyűzenében is az igényeset keresik.
Timár Edit
Az APEH Sajtó- és Protokoll Osztályának osztályvezetője
1960-ban, 6 éves koromban lettem a Rádió Gyerekkórusának tagja. Az ott eltöltött évek személyiségem fejlődésében, értékrendem kialakulásában meghatározó szerepet töltöttek és töltenek be a mai napig is. Szinte észrevétlenül lettem a zene elkötelezett híve, otthon éreztem magam a Rádió, a TV, a hanglemezgyár stúdióiban, a hazai és külföldi koncerttermek színpadán. Külön is kiváltságosnak érzem magam, mert 16 éven át mint kórustitkár dolgozhattam a Rádióban a kórus mellett, és részt vehettem ebben a küzdelmes, de gyönyörűséges munkában. Mindig hálás leszek a sorsnak, hogy annyi éven át az élet ”napfényes” oldalán élhettem, és dolgozhattam, a zene, az éneklés, a tiszta gyermeki lélek, a mosoly és a szeretet birodalmában. Meggyőződésem, hogy a Rádió Gyermekkórusának valamint Botka Valéria és Csányi László karnagyok mellett a munkában eltöltött évek alapozták meg sikereimet, elért eredményeimet az élet minden területén.
Zsedényi Erzsébet
Animációs filmek Oscar-díjas művésze
Sosem felejtem el azt a pillanatot,amikor 1954-ben a felvételi vizsgán Vali néni olvasni kezdte a megfelelteket és elsőnek az én nevem hangzott el…Mintha szárnyaim nőttek volna, repültem édesanyámhoz és kitörő örömmel borultam a nyakába: tagja vagyok a Rádió Gyermekkórusának!
Szegények voltunk. Ruhatáram állandó darabja két kötény volt, a próba előtti este kimostam a soron következő kötényemet, azután lisztből főzött keményítőlébe raktam, s félnedvesen ropogósra vasaltam. Amikor Vali néni megdicsérte édesanyámat, akkor derült ki, hogy kifogástalan kötényeimet kilenc évesen, magam gondozom. Ennyire fontos volt számomra minden egyes kóruspróba.
1959-ben nagy fába vágtuk a fejszénket: Szőnyi Erzsébet ránk bízta A makrancos királylány c. gyermekoperájának bemutatását. A kisbojtár szerepére jelentkeztem. Riválisaim nemigen akadtak, mert a korombeli fiúk már mutáltak és egymás után búcsúztak el a kórustól, így én bújhattam a helyre kisbojtár ruhájába. Nagy odaadással készültem a feladatra, a stúdió-felvételre már kifogástalanul tudtam a szerepem. Hiba nélkül lement a szólóm, és amikor befejeztem, a létező legnagyobb elismerést kaptam: a zenészek vonói kopogni kezdtek a kottapultokon!
Azóta tudom, milyen mámorító érzés a siker. Bár végül mégsem előadóművész lettem, hanem a hazai rádiós, televíziós és színpadi produkciók zenei szerkesztőjeként dolgoztam, majd Kaliforniában mesterkurzusok előadója és az animációs filmek Oscar-díjának 1988.évi nyertese lettem - és azóta boldog nagymama. Az elismeréseket amit a kórusban kaptam, ma is pályám egyedülálló értékének tartom, ebből mindig erőt meríthetek. Hálás vagyok érte, és a Rádió Gyermekkórusában elsajátított tudásnak, szakmai művészi alázatnak, tágas szellemi-érzelmi horizontnak.
Köszönöm Laci bácsi! Köszönöm Vali néni!